Tulajdonostól közvetlenül eladó! +36 20 920-3925
Eladó a XVIII. kerületben, az Üllői út végén, egy 239
négyzetméteres családi ház, melynek Energetikai tanúsítványa B
minősítést kapott. Az ingatlan kétemeletes, de belső
szintjeinek száma négy, ugyanis az épület padlástérrel is
rendelkezik. Az alsó szintet jelenleg egy autókereskedés
bérli,
de az ingatlan eladásával, előzetes megállapodás alapján,
megszűnik a bérleti szerződésük. A felette levő két szinten,
három egész, egy félszoba és a 40 négyzetméter hasznos
alapterületű padlástér található, amit az új tulajdonos, saját
belátása és igénye szerint alakíthat és használhat. Ezen kívül
helyet kapott még két fürdőszoba, az egyik zuhanytálcás, a
másik
sarokkádas és egy nagyméretű konyha étkezővel. Emellett a
helyiség mellett található az erkélykapcsolatos nappali. A
második emeleten található 18 négyzetméteres szoba két
bejárattal
rendelkezik, ugyanis valamikor két kisebb szoba volt, amit
természetesen egy válaszfal segítségével vissza lehet
állítani.
Az épület riasztóval és klímával felszerelt. A vastag 10 cm-es
szigetelés miatt az épületnek alacsony a fűtési költsége, ami
egy
ekkora épületnél nem elhanyagolandó. Az ingatlant
használhatjuk
családi házként (akár két generációsként is), a kiépített
telefonközpontnak köszönhetően, üzleti tevékenység
folytatására,
irodaként, Ferihegy közelsége és a folyamatos igény miatt,
akár
panziókét is működtethetjük, amihez nagy segítség az udvaron
található 20 cm vastag, nagy teherbíróságú térbeton, amit
parkolóként használhatunk. Az épülethez tartozik még egy 9
négyzetméteres pince és egy 20 négyzetméteres, szerelőaknás
garázs is. Az ingatlan gyalogosan és gépkocsival is könnyen és
gyorsan megközelíthető.
További információért hívja közvetlenül a tulajdonost! +36 20
920-3925
|